Tiltani akarják a székely zászlót

Beperelte a Maros megyei prefektus a székelyföldi Makfalva polgármesterét, Vass Imrét a székely zászló köztéri kihelyezése miatt.

Ciprian Dobre, a román kormány területi képviselője a Maros megyei törvényszéknek címzett keresetében kéri a bírákat, hogy kötelezzék az „úgynevezett székelyföld” zászlajának tartott kék-arany lobogó eltávolítására a község vezetőjét. (Az „úgynevezett székelyföld” kifejezést a román politikusok Székelyföld létezésének tagadására használják.)

Dobre emlékeztet: átiratban kérte az elöljárótól a báró Wesselényi Miklós szobra mellé kitűzött jelkép eltávolítását, de Vass Imre azt válaszolta, hogy a székely zászló kihelyezése nem törvényellenes.

A prefektus a törvényt idézi, amely előírja, hogy más államok zászlói csak a román nemzeti lobogójával együtt tűzhetők ki, hivatalos látogatások és más nemzetközi események alkalmával. Hangsúlyozza: minden más zászló kitűzése tilos.

A prefektus a keresetben kisbetűvel, „székelyföldként” emlegeti a tömb magyar régiót, és leszögezi, hogy csak a hivatalosan elfogadott jelképek használhatók, mint Románia zászlója, címere, az adott közigazgatási egység címere.

Azt is írja, hogy a székely zászló, székely himnusz és a Székelyföldre utaló SIC tartománykód kapcsolatban áll a helybeliek autonómiatörekvéseivel, „az etnikai alapú területi szeparatizmussal”, ami szerinte alkotmányellenes.

Vass Imre a törvényszéktől a kereset elutasítását kéri, rámutatva, hogy egy olyan zászló kitűzése, amely nem egy adott államé, és a polgárok csoportja helyezte ki, nem közigazgatási aktus.

Felhívja a figyelmet, hogy a nemzeti jelképek használatának akadályozása sérti Románia alkotmányát és a nemzeti kisebbségek védelméről szóló egyezményt.

Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke közölte: minden erkölcsi és politikai segítséget megadnak Makfalva polgármesteri hivatalának, és 20 székely zászlót helyez ki Székelyföld településein.

Megvalósult a Magyar Kormány Támogatásával - Bethlen Gábor Alap
Share Tweet