Az 1956-os forradalom Magyarország népének a kommunista diktatúra elleni felkelése és a szovjet megszállás ellen folytatott szabadságharca volt.
Előzményként október 6-án, Rajk László újratemetésén 200 ezer ember vett részt. A Petőfi Körben és az Írószövetségben tömörülő értelmiség Nagy Imre visszatérését követelte, és bírálta a Rákosi Mátyás örökébe lépő Gerő Ernő pártfőtitkárt.
Október 22-én, a műegyetemi nagygyűlésen az egyetemisták küldöttei elhatározták, hogy másnap tüntetést tartanak a Bem-szobornál. Elfogadták a 16 pontot, amely független, demokratikus Magyarországot követelt.
Október 23-án a Bem-szobornál Veres Péter, a Magyar Írók Szövetsége elnöke felolvasta kiáltványát, a diákok a 16 pontot, Sinkovits Imre elszavalta a Szózatot. A tüntetők menete az Országházhoz vonult, ahol 200 ezer ember gyűlt össze. A Dózsa György úton ledöntötték a Sztálin-szobrot.
Este 8-kor a rádió közvetítette Gerő beszédét, amelyben sovinisztának, nacionalistának nevezte a megmozdulást, és a tüntetők minden követelésétől elzárkózott. 9-kor Nagy Imre megjelent az Országház ablakában, reformokat ígért, de szereplése csalódást okozott.
A tömeg a Rádió elé vonult. Az épületben levő ÁVH-sok tüzet nyitottak, de a katonák közül sokan átálltak a tüntetőkhöz, akiknek a raktárakból zsákmányolt fegyvereket osztogattak; kitört a felkelés, elfoglalták a Rádió épületét.
Október 24-én a szovjet csapatok bevonultak Budapestre. A forradalmárok több helyen barikádokat emeltek, és megkezdődtek az utcai harcok. Az MDP vezetősége Hegedűs András helyett Nagy Imrét nevezte ki miniszterelnökké, aki kijárási tilalmat és statáriumot rendelt el.
Ennek ellenére folytatódott a fegyveres ellenállás. Az SZKP-tól Mikojan és Szuszlov érkezett Budapestre, hogy a főtitkári székbe Kádár Jánost ültessék. Az eseményeket Kádár a rádióban ellenforradalmi felkelésnek nevezte.
Október 25-én a szovjetek visszafoglalták a Rádiót; beolvasták a kormány közleményét, mely szerint „az ellenforradalmi puccskísérletet felszámolták”.
A tüntető tömeg a Kossuth térre vonult. Az ÁVH-sok tüzet nyitottak, a szovjet harckocsik egyik része is a tömeg közé lőtt. A vérengzésnek 61 halálos áldozata és több mint 300 sebesültje volt.
A tömegmészárlás a fegyveres forradalom felé sodorta az eseményeket. A Corvin közi felkelők támadásba lendültek az oroszok és az ÁVH ellen. A pártvezetés Kádárt nevezte ki főtitkárrá, aki a népet az „ellenforradalmárokkal” szembeni fellépésre szólította fel. Nagy Imre is a szocialista rend megdöntésére irányuló fegyveres ellenforradalomról beszélt, fegyverletételre szólított fel.
Október 26-án a Széna téren, a Móricz Zsigmond körtéren és a Thököly út–Dózsa György út sarkán is sikeresen küzdöttek a felkelők az orosz harckocsik ellen.
Október 27-én Nagy Imre arra a következtetésre jutott, hogy népfelkelés zajlik a szocializmus védelmében, és új kormányt alakított, amelyben Tildy Zoltán és Kovács Béla is helyet kapott. A kormány tűzszünetet és a nép követeléseinek megfelelő politikai irányváltást határozott el.
Október 28-án a szovjetek támadást indítottak a Corvin köznél. A forradalmárok sorra semmisítették meg az orosz harckocsikat. A kormány kihirdette a tűzszünetet és a felkelés követeléseinek elfogadását.
Nagy Imre rádióbeszédben jelentette be az új kormány megalakulását, a szovjet csapatok kivonását Budapestről, az ÁVH feloszlatását, a Kossuth-címer bevezetését, március 15-e nemzeti ünneppé nyilvánítását. A kormány nemzeti demokratikus mozgalomként értékelte a történteket. Gerő és Hegedűs Moszkvába menekült.
Október 30-án a Köztársaság téri pártháznál az ÁVH-sok a nemzetőrökre és járókelőkre lőttek. Megkezdődött a pártház ostroma. Mező Imre és két társa fehér zászlóval kijött, ám tűz zúdult rájuk. Az ostromlók behatoltak az épületbe, egy fegyveres csoport 9 ÁVH-st kivégzett.
Nagy Imre bejelentette az egypártrendszer megszűnését. Ideiglenes Nemzeti Kormányt állítottak fel, amelynek tagjai Nagy Imre, Losonczy Géza, Kádár János (MDP), Tildy Zoltán, Kovács Béla (FKgP) és Erdei Ferenc (NPP). Nagy Imre a nemzetőrség megszervezésével Király Béla tábornokot bízta meg.
Október 31-én a szovjet kormány határozott csapataik Magyarországról történő kivonásáról. Nagy Imre közölte, hogy tárgyalnak a Varsói Szerződésből való kilépésről. Kiengedték fogságából Mindszenty József bíborost. A forradalmi bizottságokat és munkástanácsokat elismerte a kormány.
Eisenhower amerikai elnök október 31-i beszédében kijelentette, hogy az Egyesült Államok az új magyar vezetést nem tekinti potenciális szövetségesének, és nem fog katonai segítséget nyújtani a magyaroknak.
November 1-jén a szovjet katonai egységek körbezárták a repülőtereket, és újabb csapatokat küldtek az országba. A kormány úgy döntött, felmondja a Varsói Szerződést, kinyilvánítja az ország semlegességét. Kádár és Münnich Ferenc Moszkvába repült, ahol megbízták őket ideiglenes kormány vezetésével.
November 2-án Nagy Imre az ENSZ-től kérte Magyarország semlegességének elismerését.
November 3-án Nagy Imre új koalíciós kormányt alakított: B. Szabó István, Bibó István, Farkas Ferenc, Fischer József, Kádár János (távollétében), Kelemen Gyula, Kéthly Anna, Kovács Béla, Losonczy Géza államminiszter, Maléter Pál honvédelmi, Nagy Imre külügyminiszter, Tildy Zoltán miniszterelnök-helyettes.
Szovjet–magyar tárgyalások kezdődtek a csapatkivonásokról. Megállapodtak, hogy a tököli szovjet parancsnokságon folytatják a tárgyalást. Erdei Ferenc, Maléter Pál, Kovács István vezérkari főnök és Szűcs Miklós hadműveleti csoportfőnök megérkezett Tökölre, ahol Szerov tábornok, a KGB vezetője letartóztatta őket.
November 4-én hajnalban az ország egész területén megindult a szovjet támadás. Reggel 5 órakor az ungvári rádió az oroszok által kinevezett Kádár-kormány közleményét sugározta. 5 óra 20 perckor a Kossuth Rádióban Nagy Imre mondta el a következő drámai szavakat: „Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak! A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével!”
Budapesten a szovjet ágyúk és harckocsilövések robaja hallatszott. Nagy Imre a jugoszláv nagykövetségre távozott. Az orosz páncélosok a lakóházakat lőtték, de a fegyveres ellenállást ez nem tudta megtörni.
November 5-én a szovjetek támadást intéztek a Kilián laktanya és a Corvin közi harcosok ellen, akik visszaverték őket. Kőbányán, Óbudán, a Baross téren, a Tűzoltó utcában, a Széna téren, a főpályaudvarokon az ellenállók szintén tartották magukat. Számos vidéki városban is ellenállás bontakozott ki.
Csak november 6-án omlott össze az ellenállás. A Kádár-kormányt Szolnokról szovjet harckocsik kísérték Budapestre. A csepeli ellenállók csak november 10-én fogadták el a fegyverszünetet. A munkástanácsok és más forradalmi szervek december elejéig folytatták a sztrájkot.
A következő három évben 400 embert végeztek ki, 21 ezer embert börtönöztek be, 18 ezer főt internáltak.
1958. június 16-án Nagy Imrét, Maléter Pált és Gimes Miklóst kivégezték. A harcokban 2652 magyar és 669 szovjet állampolgár esett el. Negyedmillióan hagyták el az országot.
Október 23-a 1989 óta nemzeti ünnep.
