Szépen csillog a három aranyérem

A kínai Csengtungban megrendezett öttusa-világbajnokságon a férfiaknál a 79 fős mezőnyben Böhm Csaba 1551 ponttal arany-, Szép Balázs 1524 ponttal ezüstérmet szerzett, és a Bőhm, Szép, Demeter Bence összeállítású magyar csapat is győzött.

Szép az olimpiai indulási lehetőséget is most szerezte meg, míg Bőhmnek ez már tavaly sikerült. Demeter egyéniben a 12. helyen zárt.

A 18-as döntőt a körvívás eredményével Bőhm az első, Szép a második, Demeter a hetedik helyről kezdte.

A lovaglásban Bőhm hibátlanul, Szép egy verőhibával, Demeter négy veréssel teljesített. Vívásban mindhárom magyar egy-egy győzelmet aratott. Úszásban Bőhm az 5., Szép a 8., Demeter a 11. legjobb idővel úszta le a 200 métert.

A négy lövészettel megszakított 5×600 méteres futásban Bőhm nagy fölénnyel végzet az élen, az összetett számban pedig a harmadik legjobb eredményt érte el.

A befutó után a Világkupán és a világbajnokságon is győztes Bőhm elmondta: még nem foglalkozik az olimpiával, egyelőre pihen egy kicsit, hagyja leülepedni ezt a sikert.

A nők 72 fős mezőnyében a magyar csapat Guzi Blanka, Erdős Rita, Bauer Blanka összeállításban aranyérmes lett. Egyéniben Guzi 1433 ponttal ezüst-, Erdős 1418 ponttal bronzérmet szerzett, amellyel mindketten indulhatnak a párizsi olimpián. A többiek közül Bauer 1378 ponttal a 10., Gulyás Michelle 1130 ponttal a 18. helyen végzett.

Egyéniben a dél-koreai Szong Szungmin győzött, csapatban a dél-koreaiaké lett az ezüst-, a mexikóiaké a bronzérem.

Fotó: 777blog.hu

Megvalósult a Magyar Kormány Támogatásával - Bethlen Gábor Alap
Share Tweet