Botrányos ítéletet hozott a román legfelsőbb bíróság – Betiltanák a katolikus gimnáziumot

A román legfelsőbb bíróság jogerős ítélete után ismét jogbizonytalanság jellemzi a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium működését.
Román nacionalista szervezetek kezdeményezésére első fokon a Marosvásárhelyi Táblabíróság érvénytelenítette az iskolát létrehozó miniszteri rendeleteket.
A legfelsőbb bíróság közölte, hogy elfogadta az Oktatási Minisztérium és a gimnázium fellebbezését, de a későbbiekben már csak azt részletezte, hogy kizárta a felperesek sorából a Méltóságért Európában Polgári Egyesületet és a Népi Mozgalom Pártot, a korábbi ítélet más részeit viszont érvényben tartotta.
Tamási Zsolt, az iskola igazgatója elmondta: a korábbi jogfosztó ítélet lényegi részei érvényben maradtak, ezért az intézmény újra működési engedély nélkül van.
Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes elkeserítőnek, felháborítónak, minősíthetetlennek tartotta, hogy két-három évente újra kell kezdeni a helyi közösség által igényelt iskola létrehozását.
„Ez az iskola létezik és létezni fog. Kormányhatározattal vagy újabb miniszteri rendelettel továbbvisszük az iskolát. Ha beledöglünk, akkor is újraindítjuk. Olyan nincs, hogy ez az iskola ne létezzen. Elfogadhatatlannak tartom azt, hogy Marosvásárhelyen egy magyar iskola ügyét folyamatosan újra kell kezdeni, mert mindig elakasztják” – mondta az RMDSZ elnöke.
Megdöbbentő a román legfelsőbb bíróság döntése – közölte Menczer Tamás magyar külügyi államtitkár.
„Elvárjuk a román hatóságoktól, hogy minél előbb megnyugtató módon rendezzék az iskola jövőbeli működésének lehetőségét, hogy a gyerekek nyugodt körülmények között folytathassák tanulmányaikat – közölte a politikus.

Kép:
Újra bizonytalan a Rákóczi gimnázium helyzete

Megvalósult a Magyar Kormány Támogatásával - Bethlen Gábor Alap
Share Tweet