Megerősítik a magyar–ukrán határ védelmét – Elsődleges a lakosság biztonsága

Határaink megvédésére és egy humanitárius akcióra is fel kell készülnie a Magyar Honvédségnek az orosz-ukrán konfliktus nyomán kialakult helyzetben – mondta Benkő Tibor honvédelmi miniszter Szentendrén.

A szomszédos országban háborús helyzet alakult ki, ezért Orbán Viktor miniszterelnök összehívta a nemzetbiztonsági kabinetet – mondta a politikus.

Hangsúlyozta: bár Magyarország a békés rendezés híve, a honvédségnek készen kell állnia minden feladatra, ami a konfliktus kapcsán hazánkat érintheti, főleg abban az esetben, ha a helyzet eszkalálódik, és esetleg átterjed Ukrajna nyugati országrészére is.

Mint mondta, Magyarország biztonsága az elsődleges, az embereknek nincs félelemre okuk, de körültekintőnek és előrelátónak kell lennünk. Ezért a nemzetbiztonsági kabinet ülésén a Magyar Honvédség kettős megbízatást kapott.

Egyfelől a magyar-ukrán határt le kell tudni zárni, másfelől a határ mentén olyan katonai jellegű széttelepülést hajt végre, ami biztosítja az Ukrajnát elhagyni szándékozó menekülteknek a szabad utat, ugyanakkor megakadályozza, hogy Magyarország területére fegyveres csoportok jussanak be.

„A határ védelmének megerősítése érdekében elrendeltem, hogy Magyarország keleti térségébe megfelelő létszámú és felszereltségű katonai erő települjön” – mondta a honvédelmi miniszter.

 

Megvalósult a Magyar Kormány Támogatásával - Bethlen Gábor Alap
Share Tweet