Magyarország brutális exportrekordot döntött – Meghódítják az amerikai piacot

A tavalyi év brutális exportrekordot hozott Magyarországon, amivel a kivitel értéke 14%-kal növekedett, és elérte a 119 milliárd eurót, még a világgazdasági nehézségek ellenére is – közölte Szijjártó Péter külügyminiszter.

Hangsúlyozta: ennek eléréséhez olyan fontos kormányzati döntések kellettek, amelyek a segélyek osztogatása helyett a munkahelyekre, a fejlesztésekre és a beruházásösztönzésre helyezték a hangsúlyt.

„A rekorddöntéshez szükség volt a magyar munkavállalók kiváló teljesítményére és azokra a bátor vállalatokra, amelyek a koronavírus-világjárvány ideje alatt is mertek fejleszteni, és termékeikkel új piacokat tudtak szerezni a világban”. Hozzátette: soha annyian nem dolgoztak Magyarországon mint jelenleg.

Miközben Magyarország lakosságszámát tekintve csak 95. a világon, exportteljesítménye a 34. helyen áll a globális rangsorban. Ráadásul az utóbbi időszakban megfigyelhető volt a magyar tulajdonban lévő cégek megerősödése, folyamatosak a nemzetközi sikerek – mondta a miniszter a hazai tulajdonú Wellis Zrt. ózdi üzemcsarnokának átadásán.

A Wellis Európa legnagyobb jakuzzigyártója, a masszázsmedencék piacán a világ öt legnagyobb szereplője közé tartozik. Az amerikai piacok kiszolgálását célzó új gyártósorral 100 ezer darabra nő a vállalat éves termelési kapacitása.

 

Kép:

Szijjártó Péter külügyminiszter (balról), Riz Gábor országgyűlési képviselő, Pirint Tamás gyárigazgató és Ésik Róbert, a Hipa vezérigazgatója a Wellis gyártócsarnokában

Megvalósult a Magyar Kormány Támogatásával - Bethlen Gábor Alap
Share Tweet